Rügyeden a tapintásom
POV: "Évekig
láttam, hogy önmaguk fogságában élnek embertársaim. Azonosultam velük… Elhittem,
hogy rám is ez vár. Titokban lehetek csak boldog, más mellett. Így
megtanultam egyedül annak lenni… Szabadnak születtem és vidámnak, így kihasználom az adottságaim! Megélem, és átadom magam az ismeretlen, mégis ismerős érzésnek! Ez maga a felszabadulás!"
RÜGYEDEN A TAPINTÁSOM
Hosszú útra
indulunk, teli a tank.
Nem is tudom
mikor vártam valamit
ennyire
izgatottan.
Olyan kis
semmiségnek tűnik...
míg lehet az
átlagnak unalmas és megszokott,
nálam az
újjászületett pillanat.
Körbe nézek a
világban, sok ember néz ránk.
Biztos kint van
a kabátból a gallérom, vagy
csak egyszerűen
látják rajtunk a tiszta szeretetet,
amelynek vágya
bennük is ott szunnyad.
Elhessegetem a
külvilágot,
mert ez most
nem róluk szól.
"Valójában
senki sem néz minket,
mert a saját
gondolatukban elmélyedten
élik a tudatuk
szépnek vélt,
beszűkült
gondolatiságát,
ahogy néha én
is teszem!"
Kicsit
erősebben csapom be az ajtót, de
Te nem
haragszol, mert elfogadod,
hogy a huzat
volt a hibás.
A kocsiban
óvatosan a lábad a kuplungra,
a sebváltót
pedig egyesbe teszed.
Elindulunk,
mert itt az ideje.
Reszket minden
porcikám, a tájat nézem, de
közben minden gondolatom
rád szegezem,
majd a kezem
pont a kezedre teszem.
Rád pillantok, és
mosolygok,
mint ahogy
mindig szoktam.
Megkérdezed: "Min mosolyog a huncut szemed?"
Rám kacsintasz,
ahogy szoktál...
Én pedig a
szemedből megtudom, hogy
ez az út
számodra is ismeretlen,
titkos
vágyakkal teli!
Tudod mit
akarsz tőlem, és én is tudom,
hogy mit…
TÉGED!
A saját
tempódban az egyesből kettesbe,
majd láthatóan
felhevülten magasabbra váltod
a sebességet.
Egyre gyorsabb és keményebb az
útba fektetett
energiád. Tetszik, hogy közös a ritmus,
és nem vagyok
ezzel egyedül. Érzékeny vagyok,
ezért arra
kérlek, hogy ne siess, mert én
mostantól nem
megyek sehova…
csak oda, ahová
szeretnéd.
...helyet cserélünk, és gond nélkül kezembe adod a váltód...
Jobbra
kanyarodsz, majd balra.
Én meg az
ellenkező irányba, hogy
megtartsam az
egyensúlyom.
Szidlak picit,
mert jól áll nekem...
Te meg ezt
szereted, mert ilyenben
korábban nem
volt részed.
Most a kezedben
a kormány,
és elfogadom,
hogy a
GPS megszokott
útvonalát nem követed…
Megállunk egy kicsit, tankunk még mindig teli…
Énekelsz nekem,
mert jól áll neked…
évek óta nem
hallottam ilyen szépet.
Te a Favela, én
a polgári munkásnegyed!
A gitárod
megpendül a benzinkúton,
táncolunk, mert
ez felszabadulttá tesz.
Húrja ugyan elszakad,
ekkor elszólod
magad:
"A culpa é
tua meu querido
Meu príncipe
os teus olhos
estão a arder."
("A te hibád kedvesem...
feléget
a szemed, hercegem.")
"A hotel ablakában ülök, és elmélkedem...
titkon
rágyújtok, három perc szabadság reményében...
most is arra
gondolok, hogy hozzád érhetek- e
tabuk nélkül!?"
…megyünk tovább, mert miért ne…
De előtte
érezném, hogy…
az érintésed
menedék,
a lelkem szabadon…
a szád nyoma a vállamon.
A váltó nyoma a
számhoz ér,
célba ért rügyeden
a tapintásom!
/M.Zs. 2024./