Gondolatok a Delusio No.1-ról..."TEA (kibővített verzió): amikor látszólag átlagosnak születsz, de nem az "átlagnak" megírt életet éled, és közben az Istentől megkapod - a jövő és az elmúlt érzékelésén keresztül-, a JELEN tisztánlátásának képességét (megfizethetetlen). Mindeközben kreatív vagy, és a benned lévő szexuális energiák az eget súrolják… és végre újra kapcsolódnál, de a másik oldalon nincs befogadó közönség. (ezen művem egyébként a Delusio No.1. "A fájdalmak ki-állítása" utolsó költeménye)."

TEA

Ő: "Szeretnék meginni veled valamit, és megismerni téged! (Vagy csak szimplán lesz egy "bármire és bárkire nyitott vagyok" este, csak ne legyek egyedül, mert magányosan élem mindennapjaim. A szeretetet otthonról nem hozom, így tartalmát sem ismerem!")

Én: " Szívesen megiszom veled egy italt, de már nem adom ki magam, mint korábban… Szeretném elkerülni az újabb zsákutcába futást, a "tömegbe" menekülést! A világi értékrendem stabilan reprezentál engem: kedvesen ösztönös!" (Igen… a félelem vette át az irányítást felettem, nem hiszem el, hogy az nekem alanyi jogon jár, pedig én nem ezt hoztam otthonról!)

Projekcióm: Ő sűrűn pislog, és néz rám... értetlenül, mert eddig ő sem hitt a szemének, a varázslatot elkerülő háromdés világában! (Vagy mégis megéli? Nem kommunikálja le, így rejtély…)

Ő: Aha, érdekes! Kíváncsivá tettél! (Vajon egyezik az értékrendünk ebben a meg nem értett világban? Biztosan hazudik, mert ebben a rétegben mindenki a legjobb oldalát mutatja! Gondolatom szerint ez a férfi is egy kamuflázs… ilyen nem létezik… de ha már itt vagyunk, akkor leszívom az impulzív szeméből kiáradó, megmentő reményt!)

Mindketten: hallgatjuk a külvilág nevetséges zaját. Minden és mindenki baromi humoros! Mi is azok vagyunk a külső szemlélőknek!

Én: (megérzem mindkettőnk bizonytalanságát, mégis…) "Lehet nem megszokott számodra… de többet látok beléd! Ma estére lehetnél a múzsám, én meg lehetek a múltadból merítkező... a megélt életeidből felébresztő pillanat...kiben egyszerre van a jelen, a volt és a lesz... Ki elé bizalommal dobhatod fájdalmas kártyáid… Reciprok most "Te" lehetsz a jelenem katasztrófája... kire elképzelésem valóságában szükségem van...

Te a kémia…

Iszom szavaid, nyelved érintése több, mint egy csók.
Szédítő foxtrott élmény, mi nem lehet fekete vagy fehér.
Szád íze, mint a friss tavasz… mi rügyekből táplálkozó,
életet teremtő… kisugárzásodtól újjászülettem egy pillanatra,
felemelően ismétlődő reinkarnációs élmény.
Nyelvünk már biztosan mágia,
züllött világunk kegyetlen ostroma.

Te a(z) emlék…

Orgazmus íz a számban,
tudatom megnyílt feléd, múltidéző érzékelés…
hol a lokum édes mámora felülírta
az elszívott shisha tömjénes illatát.
A szufik körkörös tánca csak a
szomjazó sivatag délibábos megélése,
leboruló imáink meg nem hallgatott szívverése…
Ott, hol egy háremben izzadtuk el tiltott
ölelésünk jogtalanul megélt érzelmeit.

de most…

Te a lélek…

Mit a kelet varázsa kiégetett belőlem,
feloldja az életeken át hordozott bűntudatom…
hogy kevés lennék neked (magamnak…).
Te az etalon, jómagam pedig
a semmiség… Oh te…
Vibrál a testem, ezért
itt és most átadom magam az érzésnek,

hol…
Fülledt a levegő, nincs
menekvés, leolvadt álarcok,
érzem ez hatalom…
Szám a szádhoz ér,
én csak egy csókot kértem,
de inkább…
Ingem gombjait szakítsd le, ujjad csúsztasd be,
vidd lentebb, ez még mindig nem elég…
Hát légy óvatos, egyszerre csak
egyikkel hatolj belém,
aztán a másikkal is!

Te a mécses…

Ki fényét szórja a szűkségben élőkre,
végtelen elmém módosítója…
Te a mézzel vagy varázslatos.
Régen kortyoltam ilyen mélyet,
forró, édes mennyei kegyelem.
Szám a csészédhez ér, illatod felold bennem minden gátat…
Jelre hoz, mámoromból felpofoz.
Bár szabadnak születtem, de bármikor a tiéd lennék,
ha szeretnéd…
A zölddel megbarátkoztam,
a fekete ízlett, így a
Narancsvirággal a napom is szebb lett.

Te a végzet…
Nem is kérdés!
Te a dimenzió...
Múltból a jelenbe,
Jelenből a jövőbe!"

majd… újra a félelmetes csend vette át a hatalmat!

Ő: "Érdekes érzékelés… erős! (Nem vágom, hogy igazából én is erre vágyom.) Most tökéletes számomra a megszokottan nem működő életem, felelősséget életemért nem vállalok. Nekem ez túl sok, mert a fizika mozgat… nem értem ezeket az "érzéseket"… Ehhez talán kevés vagyok (leszek)… it's your fault! De "te miért így… és úgy gondolod…" (vitatkozom a megéléseiddel) Ez számomra rejtély! Erőt nem fektetek abba, hogy megfejtselek! Gyengék között szuperál a végzetem."

Én: "Ez most (is) fáj! Nem látsz még engem, mert túlságosan magad látod, én meg magam benned… Talán nem állsz készen erre, talán én sem… más tapasztalást írtunk meg erre az életre is!"

Kialudt szememből a belelátott remény…

Te ahhh….

A filter leázott, micsoda vizuális élmény,
a jelenben megsemmisült ütött éket magának.
Most már élvezem a csendet!
Újra és újra…
Nem vettük ki egymásból a "mély" megértést.
A teánkat pedig világi módon,
angolos kimértséggel, a zajos környezetben
kortyonként elfogyasztottuk! 

/M.ZS. 2024./